a 2015. évi Milánói Világkiállítás tervezett magyar pavilonjával kapcsolatban.

– az Állásfoglalás pdf-ben itt letölthető –

Elismerve, mi több hangoztatva, hogy az építészet közügy, nem pedig az építészek magánügye, elfogadhatónak tartjuk, hogy a világkiállítás nemzeti pavilonjának szellemi programját a felkért kormánybiztos széles körben (“A pályázaton bárki részt vehet, képzettség és korhatár megkötése nélkül.” – idézet a kiírásból) meghirdetett pályázat útján fogalmazza meg.

Ugyanakkor megtévesztőnek, az építészet kultúrában betöltött státuszával mélységesen ellentétesnek, ezért elfogadhatatlannak tartjuk a “látványötlet pályázat” eddig nem ismert és a gyakorlatban nem használt műfaját, mert az azt a hamis látszatot kelti, mintha valóban építészetről lenne szó. Az a paradox helyzet, hogy egy konkrét tervezési program nélkül megfogalmazott pályázatra mégis érkeztek színvonalas építészeti alkotások – ilyennek gondoljuk az első díjas tervet is – nem igazolja az eljárás helyességét. Az építészet látványképeken keresztül való megítélése szöges ellentétben áll mindazzal, amit az építészetről alkotóként gondolunk és amit az egyetemen tanítunk.

A kormánybiztosi döntés szerint nem a pályázat első díjas terve valósul meg, hanem a második díjas elképzelés. E döntés számos kérdést generál, miközben jogszerűsége alig megkérdőjelezhető, hiszen a pályázók által aláírt “Pályázati nyilatkozat” 4. pontja ezt lehetővé teszi.

Egyetértünk azzal, hogy “… ez kiemelt fontosságú projekt, mind a nemzet belső önképe szempontjából, mind az ország-brand szempontjából, hiszen egy ilyen világkiállításon mindazt kell megmutatnunk, ami vonzó, amire büszkék vagyunk.” (elhangzott a kormánybiztosi sajtótájékoztatón)

Teljes tévedés azonban azt feltételezni, hogy ez a “projekt” a nemzet belső önképével azonosítható lenne, és hogy az vonzó, büszkeségre okot adó lehetőségként volna említhető. Határozott tiltakozásunkat fejezzük ki az ellen, hogy a megvalósításra szánt elképzelést jelen ismert formájában egyáltalán építészeti alkotásként definiálják. Az építészet hivatás és szakma, vannak ismérvei, melyeknek az említett elképzelés nem felel meg. Tiltakozunk az ellen, hogy egy giccsbe hajló építészeti paródia képviselje Magyarországot a nemzetközi színtéren, mert ez ellentétes lenne az ország – mindannyiunk – érdekeivel.

Nem értünk egyet az immár szinte általánossá vált gyakorlattal, amely a középítkezések szükségességéről, tartalmáról és módjáról folytatott egyeztetések helyett felszínesen megfogalmazott kérdésekre alapozva vár megfontolt építészeti válaszokat, majd a szinte törvényszerűen bekövetkező kudarcot az építészek nyakába varrja. Ez az eljárás véleményünk szerint nem felel meg a társadalmi párbeszéd kritériumainak és valójában nem szolgálja a közérdeket.

• Balázs Mihály DLA egyetemi tanár, Kossuth-díjas építész
  Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
  European Academy of Sciences and Arts tagja
• Cságoly Ferenc DLA, DSc. egyetemi tanár, Kossuth díjas építész,
  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
• Fejérdy Péter DLA egyetemi adjunktus, Ybl-díjas építész
• Karácsony Tamás DLA egyetemi docens, Ybl-díjas építész
• Karner Anikó mestertanár, építész
• Kemes Balázs egyetemi tanársegéd, építész
• Klobusovszki Péter DLA egyetemi adjunktus, építész
• Major György DLA egyetemi docens, Ybl-díjas építész
• Marosi Bálint DLA egyetemi adjunktus, építész
• Radványi György DLA címzetes egyetemi tanár, Ybl-díjas építész
• Schrammel Zoltán címzetes egyetemi docens, építész
• Sugár Péter DLA egyetemi docens, Ybl-díjas építész
• Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja
• Szabó Levente DLA egyetemi adjunktus, építész
• Vannay Miklós DLA, egyetemi tanársegéd, építész

BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési Tanszék