Templomudvar – hallgatói pályázat
A Karzat Színház Nonprofit Kft. és a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszéke nyilvános, titkos hallgatói ötletpályázatot ír ki Magyarország valamennyi felsőfokú építészképzésében résztvevő hallgatója számára.
– Templomudvar – a pályázat kiírása pdf-ben –
Az Öt Templom Fesztiválhoz, a Karzat Színház Nonprofit Kft. további rendezvényeihez (pl. Öt Templom Advent) valamint a Győri Görögkatolikus Egyházközség évközi és ünnepi szertartásaihoz, rendezvényeihez kapcsolódó tervpályázat célja a Győri Görögkatolikus (Rác) templom udvarának építészeti “berendezése” oly módon, hogy minél sokoldalúbban lehessen használni, kihasználni az előzőekben felsorolt események, élethelyzetek idején.
– hasonló, 2009-es pályázat eredményei az építészfórumon –
A Kiíró a Bíráló Bizottság ajánlását figyelembe véve a következő, 2016-os fesztiválra – a kiválasztott pályázat szerzőjének/szerzőinek bevonásával – meg kívánja valósítani az udvar “berendezését”. A megvalósítás szándéka mellett a Kiíró és a Bíráló Bizottság legalább olyan fontosnak tartja az ország építészhallgatóinak pályázatban megjelenő szellemi párbeszédét és ennek bemutatását. Az Öt Templom Advent keretén belül az összes beadott – a kiírás feltételeinek eleget tevő – tervpályázat kiállításra kerül.
- A pályázat meghirdetése: 2015. október 26.
- A pályázat beadása: 2015. november 30.
A részletes pályázati kiírás és mellékletei a www.ottemplom.hu weboldalról tölthetőek le.