Tervező szakirányra felvett hallgatók tanszéki jelentkezésének eredménye – 2016
Tisztelt Hallgatók!
A Középülettervezési Tanszék oktatói nevében köszönöm a bizalmat, amit a hozzánk első helyen jelentkezők kiemelkedően nagy száma tükröz. Egyrészt örömmel tölt el minket ez a tény, másrészt kis szomorúsággal, hiszen a limitált férőhelyek okán ezen hallgatók fele nem tudott hozzánk kerülni. Ennél is rosszabb, hogy közülük többen nemhogy a második, de néha a hatodik helyen megjelölt tanszékre kerültek. A képzés természetesen minden tanszéken jó, mégis veszteségként éltük meg ezt a helyzetet, mivel megítélésünk szerint a személyes vonzódások egy szellemi műhelyhez tartozás tekintetében igen fontosak. A TT2-TT3 tárgyakra, ahol már ez a tanszéki limit nem érvényes, szeretettel várunk vissza minden hallgatót.
Balázs Mihály